Fotó: Pozsonyi Pagony
Vissza
  • 2020.05.19
  • Ayhan Gökhan

Kiadói körkép járvány idején – Pagony

Kovács Eszter főszerkesztő válaszolt körkérdésünkre. 

Milyen változásokat hozott a kiadó életében a karantén?

Mint mindannyiunkat, váratlanul ért, és első ránézésre nagyon rosszul érintett bennünket a karantén – ugyanakkor igyekeztünk-igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni abból, amink van. Mint kiderült: ez nem is olyan kevés. Két hónappal korábban mi sokkal rosszabb forgatókönyvre készültünk fel – noha még nem vagyunk túl az egészen, az már látszik, hogy gyerekkönyvekre ilyenkor is – sőt! – nagy-nagy szükség van. Magyarán, vannak nehézségek, de egyáltalán nem leküzdhetetlenek.

axel_scheffler
Fotó: Pagony

Hogyan próbálják meg átvészelni a jelenlegi helyzetet?

Amit csak lehet, áttettünk az online térbe. A pagony.hu szerencsére él és virul! Ennek természetesen nagyon örülünk, ugyanakkor ez nem véletlen, hanem nagyon tudatos marketingtevékenység eredménye – mindez sok-sok hírlevélnek, Facebook-posztnak, cikknek köszönhető. Belevágtunk egy új dologba is: ez pedig az online programtartás. Így tartottuk meg a debütáló Abszolút töri-sorozat bemutatkozását, az elmaradt tavaszi PagonyFeszt teljesen áthelyeződött az online térbe, így valósulhatott meg valamiféle könyvfesztivál – és így készülünk most a gyereknapra és a könyvhétre is. Meglepő módon ezek teljesen jól működnek – persze, bizonyos szempontból nem lehet összehasonlítani egy igazi, személyes találkozóval – másfelől viszont később is megnézhető, nem tudsz lemaradni, nincs olyan, hogy nem férsz be a Pagonyba.
Amit fontosnak tartunk, hogy a posztok, hírlevelek, cikkek javarészt korántsem csak arról szólnak, hogy ezt vedd meg vagy azt vedd meg, hanem igyekszünk értelmes dolgokra felhívni a figyelmet, segíteni, tanácsot adni – és nemcsak mi, hanem a szerzőink, illusztrátoraink is mind teljesen maguktól és önkéntesen olvasnak fel meséket, rajzoltatják a gyerekeket, stb… Megjelentettünk egy online könyvet is, a kedvelt illusztrátor, Axel Scheffler ismeretterjesztő könyvét a koronavírusról, ami  ingyenesen letölthető és terjeszthető – ennek például nagy sikere van.

Mit gondolnak, hogyan alakíthatja át a kiadói életet a jövőben a mostani állapot?

Mindazt, ami ennyire sikeres volt online, és eddig esetleg ódzkodtunk tőle, ezentúl egészen biztos bátrabban fogjuk használni – ilyen például a már emlegetett online programtartás. De például, ami az otthoni munkavégzést illeti, ebből is egész biztosan érdemes megtartani valamit – hiszen kiderült, hogy még huszonöten is lehet online értekezni.
Hosszú távú rossz hatásai remélhetőleg nem lesznek ezeknek a hónapoknak – nyilván kicsit átvariáltuk a megjelenéseket, néhány könyvet későbbre halasztottunk, de egyetlen címre sem mondtuk, hogy ez mégsem fog megjelenni.

gevai_csilla_nagyon_zold_konyv
Fotó: Pagony

Tervezik, hogy a későbbiekben nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezettudatos életmódra nevelő, a klímaváltozás veszélyeire figyelmeztető könyvek megjelentetésére?

A Pagonynak a koronaválságtól függetlenül egyre több ilyen könyve van, sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy Gévai Csilla Nagyon Zöld Könyve talán az első volt a magyar gyerekkönyvpiacon ebben a témában, több mint tíz évvel ezelőtt. Azóta is keressük az ilyen jellegű, színvonalas könyveket, legyen akár ismeretterjesztő, akár fikció – mostanra egész szép kínálatunk van belőle. Természetesen ez a későbbiekben is így marad, igyekszünk nyitottak lenni minden aktuális és fontos témára.

Ayhan Gökhan

 

további Interjúk

„A népmesékről is elmondhatjuk, hogy nem ismernek határokat”

Ayhan Gökhan interjúja Tasnádi Edittel.

Tovább
„A szülőknek kell belakhatóvá tenni a gyerek számára a világot”

Ayhan Gökhan kérdezte Kolozsi Lászlót a saját emlékeiről a Hold emlékei című könyve kapcsán.

Tovább
„Kölcsönösen tanulunk egymás gondolataiból”

Az idén tízéves Író Cimborák egyik képviselőjét, Majoros Nórát kérdezte a múltról és az új terveikről Kelemen Réka.

Tovább