Vissza
  • 2020.11.05
  • Parti Judit

„Vi ár dö vörld, vi ár dö csildren”

Parti Judit kritikája Bán Zsófia HUBBY-díjas meséjéről, a Vagánybagolyról.

Az idei HUBBY-díj diákzsűrije a tizenkét év alatti korosztályban az Alternatív Közgazdasági Gimnázium és Általános Iskolából került ki; a gyerekek egyértelmű szavazata pedig a Vagánybagoly szerzőjét, Bán Zsófia irodalomtörténészt emelte a mezőny fölé. ITT olvashattok egy interjút, amit korábban készítettünk vele.

Menőség, kirekesztés, sokszínűség – bagolytávlatból, gyerekekre nézve.

Európai nézőpontok?

A kiadók tabutémákat feldolgozó sorozatait mindenképp üdvözöljük; a Pagony pedig ebben minden kétséget kizáróan az élen jár. A kisiskoláskor a rejtett kérdések kora: nem biztos, hogy a szülőt vagy a pedagógust megtalálják a gyerekek alakuló világképének fontos kérdései, akár a fiú – lány kapcsolatok változásáról, kirekesztésről, másságról, hajléktalanságról legyen szó; ha nincs ilyen egzakt formában megkínálva a vacsorához, mint ahogy azt a Vagánybagoly lapjain Bán Zsófia teszi.

A szövegnek inkább didaktikai, mint esztétikai előnyei vannak, bár nyelvezete könnyen érthető és  olvasható, ami a korpuszt akadálymentesen el tudja juttatni a hat-tizenkét éves korosztályhoz.

Szintén gyerekbarát megoldás, hogy a könyv központi figurája éppen egy bagoly – ez a szerző saját családjából beemelt elem nemcsak magát a szemlélő szereplőt, hanem az általa kísért történetet is eladhatóvá teszi. Bagolytávlatból mi mást mondhatnánk az életről, mint bölcs dolgokat?!

Hogy a bagolybölcsesség megszenvedett valóságáról kétségünk ne legyen, arról az első fejezetben gondoskodik a szerző: baglyunk lánynak született, de fafejű apja fiúnevet adott neki – le is lőtte egy orvvadász; így járnak a fafejűek. Hogy jólelkű anyjával miért végezhetett egy kóbor macska, az nem derül ki, de nem is fontos, mert már a bagolyszenvedés-történet igazolja, hogy amit mondani fog ez a bagoly az igazságról, az csakis saját gondolkodásának és tapasztalatainak eredménye.

Az indirekten hivatkozott Taxidermiáról (Pálfi György 2006-ban bemutatott filmje) pedig a szülő majd belátása szerint mesélhet, ha kérdezik. (Ahogy a Star Wars és a Karib-tenger kalózaiból szerzett alapismereteit sem árt, ha leporolja az ember; szükség lesz rá.)

Vagánybagoly Bán Zsófia-01

A sokszínűség értelmezési tartománya

A szöveg gyakorlati használhatósága kétségtelen, bár a sokszínűség ismérve a karakterábrázolás terén némileg megcsappan, egy kislány (Nemhanemka, akinek két anyukája van) részletesen árnyalt figurája mellett a többi „sokszínűség” vagy éppenhogy felmutatott (kövér kislány; végtelenül hiú, felszínes karakter), vagy erősen elnagyolt (például a roma kisfiú, vagy a mozigépész fia).
A felmutatott sokszínűségek közül (erdélyi kisfiú; színes bőrű, nem magyar anyanyelvű kislány; kisfiú, akit a nagymamája nevel) számomra érdekes lett volna látni, hogyan kapcsolódik a könyvben ábrázolt osztály – ahol szégyen nem tudni, ahol angolul jól beszélni nagyon menő – egy más jellegű hátrányhoz, mint teszem azt a vakság vagy a végtaghiány, de akár a nagycsaládos lét, vagy az állami gondozottság sajátosságaihoz is. Bár a valóság egyes szeleteinek a felvállalása is előremutat a kirekesztés elleni küzdelemben, amit nem lehet a nevelés tekintetében eléggé korán kezdeni.

A nyelvi humort Bán Zsófia ügyesen szabja gyerekre a nem titkolt szókincsbővítő stratégiája mellett, ahogy az erdélyi világból beemelt szavak mellett megjelennek a popkultúra ismerős elemei is.

Mint akinek két anyja van…

Levenni a gyerekről a nem rászabott terhet – ezzel a törekvéssel mindig tudok azonosulni. Sajátos körülményekért és élethelyzetekért a gyerektársadalomban (s nem ritkán a felnőttben is) kirekesztés jár – pedig egyetlen gyerek sem választja meg a családját és a neveltetésének a körülményeit. A könyv előnye, hogy a tökéletesen ismerős leírások mellett („napmelengette kulacs műanyagíze”, „medvebarna medicinlabda”) szívközelbe hozza a szégyenbélyeges, ismeretlen helyzeteket („tetszik tudni, nekem nem apukám meg anyukám van, hanem két anyukám…”), amelyeket olvasni is könnyebb úgy, hogy az ismerőssel vannak megtámasztva. Akár annak a felvállalása is elfogadhatóvá válhat a könyv kapcsán, ha egy család nem megy nyaralni.

(A mai napig él bennem az a hosszas beszélgetés, amit kétségbeesve folytattam a fiammal, aki szerint az osztályából mindenki wellness szállodában volt a nyáron, mert mindenki azt mondta – egymás után mind a huszonnyolcan.)

A történet koncentrikus köreiben felbukkanó szereplők megjelenése számomra sokkal inkább tűnik esetlegesnek, mint jól strukturáltnak, ahogy a perspektívaváltás (bagolynézőpontból az osztályterembe) sem mindig gördülékeny, úgy a történetvezetés döccenői (váltás térben és időben, frissen feltűnő, új szereplőkkel) sem mindig támogatják az érthetőséget. Szerelmesen kedves történetképző elemek lógnak a levegőben, mint az erdőszéli rozsdás konténer, név szerint Dél-Amerika, amivel a szerző újra csak saját legendáriumához kapcsolódhat, hiszen tizenkét éves koráig Brazíliában élt.

Vagánybagoly Bán Zsófia-03

Házi szuperhős, elismert vagány

Hogy miként lesz a vagánybagolyból szuperhős, az itt is utólag derül ki. (A történet elején is szuperhős, csak akkor még nem tudjuk, miért.) A harmadik fejezet olyan, mint egy véletlen intermezzo Dini rókáról, akinek az orrába beleállt iskolai olló a kötet számomra legkedvesebb illusztrációját ihlette.

Nagy Norbert, aki az egyik legjobb illusztrátor a gyerekirodalmi mezőnyben, itt is figyel arra, hogy a célzott korosztály felé kommunikáljon – de kétségkívül eltalálja a felnőtt olvasót is. Az illusztrációi önálló művekként is olvashatók – választásukban, tartalmukban és hangulatukban is újabb jelentésréteget tesznek a szöveghez. Házi szuperhős vagy elismert vagány – ez még nem eldöntött.

Visszatérve az intermezzóra; ez a sommás igazságok fejezete, rögtön az invokáció és az eposzi seregszemle után (első és második fejezet) megtudhatjuk, amit minden kisiskolás zsigeri szinten kezd érezni: nincs igazság, és az emberek kiismerhetetlenek. Jobb, ha ezt egy veszettnek tűnő róka mondja, mint bárki más, nem igaz?! De a Sommás Igazságok Fejezete abban is segít eligazodni kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogyha a róka orrából kikerül az olló, mindjárt elmúlik az őrült pörgése. És ígéretet is tesz, ami, ha mégsem sikerülne betartani, még akkor is többet ér, mint az üres ígéret – gondolja a vagánybagoly, a gyerekek azonban kevéssé értik. Annál inkább az utolsó fejezetet, ahol az igazság mégiscsak kiderül: az erdő mindenkié.

Tréfáltam. Az igazság árnyalódik a hajléktalanság nézőpontján keresztül; és még egy gyerekek számára rémisztő figurát tesz elérhetővé és szerethetővé a szerző: az otthonát vesztett fuvarozóét.

És még egyet, de ezt az egész könyvön keresztül: a pedagógust. Íme, egy személyes vonatkozás: Mimi néni (a harmadik Á tanítója) létezik, bár nem pont így hívják. Egy erdőszéli iskolában tanítja a kisfiamat, és mindent megtesz a kirekesztés ellen (is), amiért külön hálával tartozom neki.

Bán Zsófiától pedig várjuk a folytatást, a teljesség igényével.

Parti Judit

Hallgassátok meg a Meseterasz -podcastunkat, melyben a Vagánybagolyról is beszélgettünk ITT!

Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más

Illusztrátor: Nagy Norbert

Pagony Kiadó, 2019

96 oldal

3490 Ft

további Kritikák

Semmi sem az, aminek látszik

Veszpi Gyula Főkalóz kapitányáról Pataki Mónika Lilla írt kritikát.

Tovább
Szép közhelykozmetika

Kobi Yamada lehet című kötetéről Turbuly Lilla írt kritikát.

Tovább
Stop, Törpék! – Avagy Cérna és Dugasz megmenti a világot

Ma rendhagyó módon két írást is olvashattok ugyanarról a (szintén elég rendhagyó) könyvről. Előbb Kovács Gergely kritikáját, utána pedig Veszprémi Szilveszter recenzióját.

Tovább